Szakmai életem talán legizgalmasabb három évét töltöttem az Egyesült Arab Emirátusokban. 2008-2011 között Dubaiban dolgoztam. Akkor, amikor a világon pénzügyi válság söpört végig, amikor cégbedőlésekről, elbocsátásokról szóltak a hírek. Én meg ott voltam luxusban, harmincas nőként, nemzetközi felsővezetőként, az IBM-nél, Közel-Kelet és Afrika régió felelőseként. A Pálma szigeten, közvetlenül a tenger parton laktam, panoráma a már Dubai jelképévé vált Burj Al Arab hotelre is. Szürreális volt az egész. Néha már lelkiismeret furdalást éreztem, amiért nekem ott olyan jó volt…
A beosztottaim többnyire férfiak voltak, nemzetközi csapat, de a többség az arab országokból. Olyan volt ez, mint egy egzotikus, titokzatos, veszélyes mese. Veszélyes nekem, mert ha nem találom meg az ottani viszonyok között a helyem, nem találom el a megfelelő viselkedési normákat, s eközben nem leszek egyértelműen főnök, és gyengének mutatkozom, akkor nem lesz eredmény. Ha túl kemény lennék, a munkatársak lázadnak fel. Az engem megbízó vezetők is kockázatot vállaltak azzal, hogy női vezetőt neveztek ki.
Európa, Amerika ekkor gazdaságilag lejtmenetbe került. Nekünk kétszámjegyű növekedést kellett produkálnunk. És teljesítettünk. Folyamatosan bővítettük a létszámot, igyekeztem nőket is felvenni, hogy javuljon a nemek közötti arány. Megfeszítetten dolgoztunk. Sokat vártak tőlünk a régióban, személy szerint tőlem is. Hajtanunk kellett, nekem az emberket motiválni. És egy percig sem feledkezhettem meg arról: iszlám kultúrában vagyok, tisztelnem kell az ottani szokásokat, a vallást. Ezzel nem volt baj. Én keresztény vagyok, vallásos, tudom, mit jelent a hit az ember számára. Nyitott voltam és őszintén kíváncsi rájuk, és nagyon elfogadó. A heti ötszöri imádkozást figyelembe vettük a munkarendben. Ha ezt tudjuk, akkor ezzel számolni is lehet. Nem okozott meglepetést, hogyha egy értekezlet késő este elhúzódott, akkor volt, aki közben az esti imájára ment. Majd visszatért, folytattuk együtt a munkát. Európában sokszor utolsóként hagytam el az irodát, itt többen késő estig bent maradtak. A nagy főnök még tovább. Mindenki hajtott, feszes volt a terv.
Élveztem a munkát, a teljesítményt, az elismerést, szerettem, tiszteltem a kollégákat. Megtanultam, mire kell vigyáznom. De… egy kicsit azért végig tartottam a váratlan eseményektől, főleg az utazásaim során. Előítéleteim nem voltak, de információim igen, hogy egy nőnek különösen óvatosnak kell lennie. Boldog voltam, és szárnyaltam, és aggódtam is. Lehet mindezt egyszerre? Ott kiderült, lehet.
Amikor kiküldetésem végén eljöttem, partit szerveztek. Ékszert és egy hatalmas tortát kaptam, rajta felirattal: We all love you!