Rémisztő jelenet szokott lenni az amerikai filmekben, amikor az adóellenőrök vagy a hatóság emberei „lerohannak” egy vállalatot, ajtókat bezárnak, se ki, se be, amíg mindent át nem vizsgálnak. Valami ilyesmi történt londoni partnerünknél is 2004-ben. Éppen akkor, amikor a mi csoportunk utaztatását kellett volna intéznie…
Az Ibuszt vezettem akkoriban. Egy kiemelt vállalati partnerünk nálunk rendelt meg dolgozóinak egy angliai körutat. Mi pedig egy patinás angol beutaztató céget bíztunk meg a szervezéssel. Vezetőjükkel nem sokkal korábban tárgyaltam a londoni utazási kiállításon. Elegáns öltönyös, fényes cipős volt, igazi angol úriembernek látszott. A csoport már a repülőtéren volt, amikor az angol iroda egyetlen magyar alkalmazottja a helyi mellékhelyiségből titokban telefonált: nagy baj van, mondta, megszállták a céget az ellenőrök, senki nem hagyhatja el az irodát. Ő is csak véletlenül tudott kicsusszanni, hogy nekünk szóljon. Az irodának vége.
Azt még elviseltük volna, hogy partnerünk csődbe ment – mert erről volt szó –, csakhogy a csoportot így nem fogadták volna szállodákban, sőt, egyetlen leszervezett helyen sem. Csak akkor, ha valaki ott helyben kifizeti az árat. Bíztunk benne, hogy a gyorsan terjedő hírek hatására nem törlik a csoporttal kapcsolatos foglalásokat. Volt egy talpraesett huszonéves munkatársam. Arra kértük, fogja a valutát (10 millió forintnak megfelelő összeget), s a következő repülővel menjen a csoport után.
Azonnal indult. Szerencsére nem sokkal később volt még egy repülő Londonba, és szabad hely is. Mi közben telefonon intéztük az ügyeket. A csoport már órák óta a szálloda halljában volt, mire ő odaért, s miután gyorsan rendezte a számlát, már mehettek is a szobába. Nem panaszkodtak.
S attól kezdve kollégánk pár lépéssel a csoport előtt járt. Mindenhová előbb érkezett, hogy kifizesse a számlát. Így amikor a többiek megérkeztek, tárt karokkal várták őket. És ez így ment hat napon át. Senki nem vett észre semmit. Megbízónk elégedett volt, utána még évekig partnerünk maradt. Anyagilag persze, mi rosszul jártunk: így valójában kétszer fizettük ki a program költségeit, mert a csődbe ment irodától nem kaptuk vissza az átutalt pénzt. Akkor azonban úgy gondoltuk: itt most irodánk jó hírnevéről is szó van, meg egy nagy ügyfelünk megtartásáról. Ehhez képest nem is volt túl nagy az ár.
Mostanában arról hallunk, hogy egy új turisztikai jogszabálytervezet szerint a magyarországi beutaztató cégeket nem kell majd regisztrálni. Ez megfelelne az Európai Uniós irányelveknek, de nem jó a gyakorlatnak. Példánkban mi a pénzt nem kaptuk vissza, de minden más kezelhető volt. Partnerünk ugyanis tényleg „patinás” cég volt, de túlvállalta magát. Belebukott.