Jelenlegi hely

Jó volt bátornak lenni….

Cseresnyés Dóra, az Autsoft Zrt. vezérigazgatója
Cseresnyés Dóra, az Autsoft Zrt. vezérigazgatója
„A védett, kényelmes multivilágból a semmibe ugrottam. Senki nem hitte, hogy meg merem tenni…”

 

Van rajtam kívül még egy ember, aki meg tudja mondani, hol vannak Budapesten a legjobb éttermek és hol a hajléktalan szállók? Szerintem nincs. Én is csak jó egy éve tudom…

Tizennégy évet dolgoztam egy svéd tulajdonú szoftverfejlesztő cégnél operatív vezetőként, globális feladatokkal. Jó volt. Megismertem a skandináv kultúrát, gondolkodásmódot. Tetszett. Egy idő után mégis úgy éreztem, nagyobb kell, hogy legyen a világ. Új kihívásokra vágytam. A védett, kényelmes multivilágból a semmibe ugrottam. Senki nem hitte, hogy meg merem tenni. Többen úgy gondolták, biztosan van valami állás a tarsolyomban, csak nem mondom meg. Kizárt, hogy feladjam a jó állást, a kellemes környezetet. Ilyen őrültséget nem követek el. Tévedtek.

Nem tudtam, mit fogok csinálni, csak azt, hogy mi lesz fontos számomra: a csapat, a döntéshozás lehetősége és a hasznosság. Mivel azonban azonnal nem tudtam volna máshol elköteleződni, adtam magamnak fél évet. Ennyi kell, hogy elszakadjak a múltamtól, s nyitott legyek valami újra. Meg ennyi időt engedhettem meg magamnak, három gyerekkel… Még azt is elhatároztam, bármilyen is lesz ez a 6 hónap, nem fogok pánikolni. Én döntöttem így, viselnem kell a következményeket.

Ezt az időt hasznosan fogom tölteni, nem pihenéssel, ez volt a következő döntésem. Miközben délelőttönként „netvörköltem”, azaz kapcsolatokat építettem, délután mentem segíteni. A Budapest Bike Maffia csapatához csatlakozva, hajléktalanszállókra vittem szendvicseket, készételt. Volt, hogy mindennap. Ez a kettősség, a két világ közötti kontraszt egy idő után kikezdi az ember önbizalmát. Amikor éppen pocsékul éreztem magam, csak az ismételgettem magamnak: én akartam, ha majd újra dolgozom, jól jön az újonnan megszerzett ember- és valóságismeret. Egyik nap például a céltól messze tudtam parkolni az autómmal, és amikor két hatalmas, ételekkel megrakott szatyorral kiszálltam, egy nénit kérdeztem meg, hol van a hajléktalanszálló. Csodálkozva rám nézett, majd ennyit mondott: Itt van a sarkon, de nem magának való hely. Ne menjen oda!

Nem tudtam, sírjak, vagy nevessek… Zavarba jöttem. A nagy szatyrok alapján azt gondolhatta, hogy én is hajléktalan vagyok…?! Sajnálkozó nézéséből ez derült ki. Ekkor már „próbaidőm” végén jártam. Örültem, hogy végig csináltam. Jó volt bátornak lenni! Megtanultam, hogy mennyi minden fontos az életben.

Álláskeresésbe kezdtem. Sok lehetőség után végül az első telefonhívás mellett döntöttem. Először tanácsadó lettem, majd április 1-től igazgató. Akkor, amikor a többiek már javában otthon dolgoztak, a járvány miatt. Ez nem zavart. Megedződtem. Örültem, hogy visszatértem az „ismerős” világba. De a másikat sem feledhetem.  A világ számomra, vezetőként, így kerek.