Amikor az első kft-k megalakultak, akkor kezdtem gimnáziumi tanulmányaimat. Egy évtizeden át csodálattal és némi irigységgel néztem a nálam 5-10 évvel idősebbeket, amint a rendszerváltozást követően villámkarriert futottak be multinacionális cégeknél. Hallgattam történeteket arról, ahogy mások meg cégeket alapítottak vagy privatizáltak és vittek így vagy úgy sikerre a szárnyra kapó piacgazdaságban. Úgy tűnt, jó helyen vagyok, de rossz időben. Jó korban, de rossz életkorban.
A Közgázon is többször elhangzott, hogy a mi generációnknak már nem lesz sétagalopp, többen is vagyunk, mint a felettünk végzettek és övék volt a történelmi pillanat, hogy az érkező nyugati cégek ígéretes állásait betöltsék. Így nagyon fiatalon vezető pozíciókba jutottak, ezzel a fiatalabbak előmenetele megnehezedett.
Egy újabb évtized múlva, számos üzleti tapasztalat birtokában azonban kirajzolódott: ez, kérem, butaság. Annak a végtelen számú angolszász szólamnak van inkább igaza, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a körülményekre van ráhatásunk, a karrier pedig tudatosság dolga. A window of opportunity (fordítsuk inkább a lehetőség ajtajának, kapujának, mert az az ablaknál is nagyobb!) bizony rendszeresen kinyílik. Sőt van, hogy folyamatosan nyitva áll.
Tudják, mi a vállalati befektetések szempontjából manapság legtöbbet elhangzó kifejezés? A cégutódlás. Vállalat-finanszírozási és felvásárlási tranzakciókkal foglalkozva, a német ajkú térségben és a közép-kelet-európai piacokon számos cégutódlással kapcsolatos kihívást, megoldást és a megfelelő utódlás miatt bukdácsoló, sőt elbukó céget láthattam. Közben kisebb saját vállalkozások vezetésében is részt vállaltam. Ekkor adatott meg, hogy bekapcsolódjak a villamosiparban és a vasút- automatizálás területén elismert magyar mérnöki alkotóműhely és középvállalat, a Prolan csoport életébe. Sőt, a cégvezetésben az utódlás egyik aktív szereplője lettem. Ez tudatos döntés volt, az alapítók részéről is.
Már az is komoly eredmény, hogy a vezetés fiatalítása, a napi és stratégiai feladatok, a belső értékek, valamint a felelősség átörökítésének igénye megfogalmazódott. Sőt, az alapítók tettek is ezért. Együtt kidolgoztunk egy olyan működési módot, amely igazodik a korábbi gyakorlatunkhoz, de egyben teret ad a fiatalabb vezetőknek, így a változásnak is. Úgy látom, valamennyi érintettnek van türelme ahhoz, hogy ezt az évtizedes folyamatot közösen sikerre vigyük. A feladat ugyanis nem pusztán átadás-átvétel, hanem a kollektív tudás megőrzése és folyamatos megújítása.
Úgy hiszem tehát, jó időben és jó életkorban vagyok a jó helyen. Csapatként lépünk át a lehetőségek kapuján.