Egy nagy távol-keleti cég keresett meg minket húsz évvel ezelőtt, a magyar Oracle-nál. Ők akkor jöttek be Magyarországra, és tőlünk akartak rendelni egy fejlesztést a logisztikai, gyártási rendszer támogatására.
A tárgyalást ismerkedéssel kezdtük. Az asztal egyik oldalán mi ültünk, ügyvezető és a konzultációs igazgató, a másik oldalon meg az ázsiai cég képviselői. Ők mutatkoztak be először. Felállt a kéttagú csoport vezetője, mondta a saját nevét, majd a cégét, s hozzátette: 25 év. És elégedetten felkiáltott: ah. A következő bemutatkozás ugyanilyen volt, csak 27 évvel. Amikor végeztek, elégedetten bólogattak. Mi jöttünk: saját név, cégnév, majd az, hány éve vagyunk a vállalatnál. A főnököm 3, én 2 évet tudtam mondani. Furcsán néztek ránk, bár az Oracle még 20 éves se volt akkor.
Hónapokon keresztül rendszeresen találkoztunk, tárgyaltunk. Minden alkalommal más csapattag is megjelent tőlük, az adott részterület szakértője. Úgy fél év után döntöttek, kiválasztották a rendszert.
Eljött a szerződés pillanata. Ezt mi abból gondoltuk, mert a tárgyaláson újra az első csapat jelent meg. Azt kérték, foglaljuk össze, hová jutottunk. Felírtam egy táblára mindent részletesen. Ezután a partnerünk egyik vezetője is odament a táblához, húzott egy függőleges vonalat a leírtak mellé, és szóról szóra ugyanazt leírta a tábla másik felére.
Az ázsiaiak bólogattak, mi meg bámultunk. Így telt el néhány perc, számunkra egyre kínosabb csendben. Akkor felálltam én, mivel a projekt kivitelezése hozzám tartozott, és három kérdést tettem fel. Meg tudná mondani valaki, hogy mikor kezdhetjük el a projekt kivitelezését? A japánok bólogattak, mosolyogtak. Percek mentek így. Kissé türelmetlenül folytattam: hat hónapja tárgyalunk, megegyeztünk, esetleg tudna valaki egy időpontot mondani, hogy mikor tudják megmondani a kezdést? Mosoly, bólogatás, várakozás. Na, ekkor felment bennem a „pumpa”, s kissé ingerülten kérdeztem: elnézést, értik egyáltalán, hogy mit kérdeztem? A mosoly lefagyott az arcokról, a bólogatás abbamaradt. Néhány percig feszült csendben ültünk. Akkor felállt a vendégek vezetője, biccentett, és kiment. Egy perc után újabb biccentés, és kiment a társa is.
Pocsékul éreztük magunkat. Úgy véltük, elúszott a sok hónapos munkánk eredménye. Szerencsére, nem így lett. A szerződést nemsokára aláírták, csak annyit kértek a cégvezetéstől: ne az udvariatlan magyar főnök legyen a projekt vezetője.
Azóta lehiggadtam, jobban megismertem más népek szokásait, igyekszem tiszteletben tartani. A projekt tényleg nem hozzám tartozott már közvetlenül, mert nem sokkal utána én lettem a magyarországi Oracle ügyvezetője. De az eset még 20 év után is emlékezetes.