Jelenlegi hely

„Ha megcsináljátok, eltaposunk benneteket!”

Kerekes Zoltán, az SK Trend Kft. tulajdonos ügyvezetője
Kerekes Zoltán, 365 üzleti történet
"Tizenöt év tapasztalatával már nem lennénk ennyire naivak. Kiderült, hogy senki sem akarja igazán a nyílt piaci versenyt, az egyszerű és egyértelmű összehasonlítást.  Minden biztosító úgy gondolta, hogy az általa kínált egyedi előnyök befolyásolni tudják a versenyt, amiből természetesen ő kerül ki győztesként. A megbeszéléseink során a legerősebb üzenet ez volt: „ha megcsináljátok, eltaposunk benneteket!”

 

Nem volt egyszerű az indulásunk tizenöt évvel ezelőtt. Akkor egy újszerűnek számító ötlettől vezérelve kezdtünk a vállalkozásba.
A 2000-es évek elején a gépjármű kötelező-felelősség biztosításoknak minden év január elsején volt az évfordulója. A biztosítók novemberben meghirdették a következő évre érvényes díjakat, majd ezek alapján, több millió autós váltott biztosítót 2 hónap alatt. Ekkor alig léteztek, vagy gyerekcipőben jártak az online alkusz cégek, így a nyomtatott sajtóban megjelentetett tarifák szerint az autósok vagy maguk számolták ki a következő évre érvényes legjobb ajánlatot, vagy az alkusz cégek segítettek, amelyek szintén manuálisan, legfeljebb Excel táblákkal megtámogatva próbáltak helytállni.

Kitaláltuk, hogy programot készítünk a folyamatok és a számítások modellezésére, és azt adjuk oda a biztosításközvetítő cégeknek, amelyek így sokkal pontosabban, hatékonyabban, és a fogyasztói igényeket jobban megfelelve tudnak szolgáltatni. Mi is a nyomtatott sajtóban megjelent tarifákat használtuk a program fejlesztéséhez. Kiderült azonban, hogy ilyen rövid idő alatt mi sem tudunk ekkora tömegű adatot rögzíteni és feldolgozni.

Az egyetlen járható útnak az tűnt, hogy elmegyünk a biztosítótársaságok vezetőihez, és a koncepció ismertetése után elkérjük az adatok forrását elektronikusan feldolgozható verzióban. Arra számítottunk, hogy mindenhol tárt karokkal fogadnak, hiszen mindenkinek elemi érdeke egy ilyen átlátható és összehasonlítható rendszer, amivel az adminisztrációs költségek is csökkenthetők.

Tizenöt év tapasztalatával már nem lennénk ennyire naivak. Kiderült, hogy senki sem akarja igazán a nyílt piaci versenyt, az egyszerű és egyértelmű összehasonlítást.  Minden biztosító úgy gondolta, hogy az általa kínált egyedi előnyök befolyásolni tudják a versenyt, amiből természetesen ő kerül ki győztesként. A megbeszéléseink során a legerősebb üzenet ez volt: ha megcsináljátok, eltaposunk benneteket!”

Megcsináltuk. Nagyjából 5 év alatt sikerült stabilizálni a pozícióinkat, megtaláltuk azokat a kapcsolatokat, amelyeken keresztül végül célt értünk. Természetesen továbbra sem volt mindenki támogató. Akadtak olyan biztosítási vezetők, akik képtelenek voltak elfogadni a piaci jelenlétünket. Előfordult, hogy még a köszönésünket sem fogadták. Ebből az időből származik az a megállapodásunk a tulajdonos társammal, hogy addig fogjuk vinni ezt az üzletet, amíg “X” úr előre köszön nekünk. Itt még nem tartunk, pedig sokszor megpróbáltuk kikényszeríteni az előreköszönést. Nem sikerült. Ezért hálásak is vagyunk, hiszen így mindig mi köszönünk előre, vagyis élünk, létezünk. A cég piaci pozíciójának erősödésével a kapcsolataink is javultak. Az idő nekünk dolgozik.