Ingatlanos ismerősöm mesélte: a járvány utáni összezártságot követően – ahogy karácsony után is, gyakran – megjelentek nála a férfiak, bőrönddel. Kislakást kerestek, bejárónővel, azonnali költözéssel…
A home office mindkettőnket érintett. Gyerekekkel, háztartással. Egy hét után beláttuk, napirend nélkül nem megy: míg délelőtt főztem, a gyerekekkel játszottam, addig a férjem dolgozott. Délután műszakváltás következett, én intézhettem céges munkáimat. Eleinte azt gondoltam, tengernyi időm lesz: kertészkedem, a hobbimmal foglalkozom, és még sok minden mással. Rég tévedtem ekkorát! A kert ugyan rendezettebb lett, ám az otthoni munka is sokkal több volt. A járvány keltette általános bizonytalanság enyhítése miatt a cég is intenzívebb jelenlétet igényelt tőlem. Egy idő után beállt a napi rutin, és bár a férjem is kivette a részét a családi teendőkből, de még így is nagy volt a teher.
A kényszerű otthoni munka elmúltával beindultak a tárgyalásaim, online nem lehet mindent elvégezni. Férjem szabadságon volt, kértem, hogy két napig tartsa otthon a frontot. A reggeli bevásárlást még elintéztem, aztán eldaráltam, hogy a gyerekeknek hol van a tiszta ruhája, ebédet honnan rendeljenek, majd egy óra múlva jött a bébiszitter. A második este, mikor hazatértem, kiszakadt belőle: Én ezt nem tudnám csinálni!
Felszabadító volt e mondat! Erre vártam már évek óta! És valószínűleg erre várnak azok a nők is, akik a gyerekeik születése után talán éveket töltenek „karanténban” otthon, gyereket nevelnek, házimunkát végeznek, és próbálnak nőként, társként is helytállni, mindemellett pedig a szakmai munkájukat is elvégezni. A járvány alatti összezártság, az otthon töltött közös hónapok –valószínűleg nem csak nálunk, de több családban is – kinyitottak egy fekete dobozt. Nálunk a teljes megvilágosodáshoz kellett még az a bizonyos két nap. Otthon, a kicsi gyerekekkel, az ebédrendeléssel, és a hirtelen elvégzendő házimunkával.
A saját környezetemben is tapasztaltam, hogy a járvány alatti bezártságból kiszabadulva, sok férfin poszttraumás stressz jelei látszódtak. Azelőtt reggelente szépen vasalt ingben elindultak otthonról, dolgoztak, majd este visszatértek. Hogy közben mi történt otthon a gyerekekkel, a feleséggel, a háztartással, az idáig fekete doboz volt számukra. És most belenézhettek a dobozba, mi több, átélői lettek az eseményeknek. Sokakat sokkolt ez az élmény. Megnőtt a nők presztízse, sőt, a szolidaritás is velük szemben. Szeretném hinni, hogy sok férfi vallotta be: én ezt nem tudnám csinálni! Mi, nők, csináljuk. Érzelmi indíttatásból – kötelességtudattól – és persze szeretettől vezérelve. Mostantól remélhetőleg nagyobb elismeréssel, több segítséggel.