Régóta terveztük, hogy nyitunk Szerbia felé. A kelet-nyugati szállítási korridor mellett az észak-délit is erősítjük. Amikor egy társaságban szerbiai terveinket említettem, az egyik résztvevő felajánlotta segítségét. Azt mondta, össze tud hozni egy ottani nagy szállítmányozó cég vezetőjével.
Kapva kaptam az ajánlaton, így rövid időn belül mehettem tárgyalni. A találkozó szervezője a lelkemre kötötte, hogy pontos legyek. Az voltam. Az adott napon délután 2-kor elegáns öltönyben megjelentem a helyszínen. Kávéval, vízzel kínáltak. Vártam. Órákat. A cég vezetője ugyanis nem volt sehol. Délután 4-kor aztán beviharzott, rövid nadrágban, atlétatrikóban. Rögtön közölte, örül a találkozásnak, de nincs kedve bent maradni az irodában, úgyhogy húzzunk el a Szávára hajózni.
Nem erre számítottam, de sok választási lehetőségem nem volt. Mentem vele. Erősen fújt a szél, a hajón hangos zene szólt, ő meg négy telefonon beszélt felváltva. Te jó ég, mit keresek én itt? – bizonytalanodtam el néhányszor, és vártam tovább, hogy mi fog még történni. Rövid idő múlva kikötöttünk egy nagyon elegáns étteremnél. Látszott, ő ott törzsvendég, sokan ismerték, mivel a pincéreket csettintgetve ugráltatta és közben mindenkinek ezt a nevet kiabálta: Stavó. Néhányszor próbáltam elmondani, hogy mit is szeretnék, de esélyem sem volt rá. Délután 6 és este 10 óra között 13 különböző ember ült le az asztalunkhoz, majd távozott. Közben hol az egyik, hol a másik telefon csörgött, s beszélt azokon is. Az ételre, italra nem lehetett panaszom, mindenből a legjobbat kínálták. Különösen az ital fogyott, nagy mennyiségben. Ebben álltam a sarat, szükség is volt rá.
Este 10 után, amikor az asztaltársaság már egy kicsit elpilledt, a vendéglátóm megkérdezte, pontosan miért is vagyok én ott? Ez lett volna az első alkalom, amikor előadhattam volna, amit azon az estén legalább tízszer megpróbáltam már. Ott, azon az alkoholos éjszakán azonban csak annyit kértem, a következő nagyobb fuvarnál teszteljenek le bennünket, aztán beszéljünk a folytatásról.
Így is lett. Ez 2012. szeptemberében történt, december 24-én már egy vonatnyi szállítmányt vittünk, a cég megrendelésére. Attól kezdve évente több százezer tonnányi rakományt mozgatunk az adott viszonylatban. Sőt! Azon a különös estén három olyan vendéggel is megismerkedtem, akivel azóta üzleti kapcsolatban vagyunk. Tehát sikeres volt ez a különös nap!
Évekkel később, amikor már baráti kapcsolatban voltunk e cégvezetővel, elárulta: az adott napon mutatott türelmem és az elfogyasztott ital mennyisége döntött mellettem. Aki azt a napot kibírta, kötélidegekkel, nagy toleranciával rendelkezik. Ebben az üzletágban mindkettő nélkülözhetetlen.