Jelenlegi hely

Azt gondolhatták, megőrültem

Málnay B. Levente, az AMC Networks International Central and Northern Europe vezérigazgatója
Málnay B. Levente, 365 üzleti történet
„Aki nyitott a világra, gyorsabban felfedezi az új irányt, gyorsabban reagál. Kételkedni szabad, késlekedni nem.”

 

A legkönnyebb valami újra azt mondani, hogy lehetetlen bevezetni… Fogadjuk el azt, ami már másoknál is bevált… Csakhogy nem így működik a világ. Az üzlet sem. Így nem lenne se fejlődés, se verseny. Unalmas lenne az élet.

1996-ban eldőlt, hogy elindul Magyarországon is a Z+ televízió (a Viva elődje), de a bevezetéshez ki kellett még találni egy szabályozott szponzorációs modellt. Ennek Magyarországon még nem voltak hagyományai, külföldön viszont igen. Televíziós világcégeknél a bevételek jelentős részét adták a szponzorációs pénzek. Például a műsorvezetők öltöztetése sokat megért egy-egy jelentősebb divatcégnek.

Ez nálunk is működhet, gondoltam. A kollegák egy része azonban nem így látta. Ők barterezni akartak, azaz a kapott ruháért cserébe reklámidőt adtak volna. Jó, de ebből hogyan lesz bevétel? Csak reklámból?

Nem engedtem az ötletből. Sőt, még azt is kértem, versenyeztessük meg a szóba jöhető divatcégeket. Éreztem kollégáim hitetlenkedését, talán még azt is gondolták, megőrültem. Versenyeztetni? Örülünk, ha egy is akad, aki fizet – tamáskodtak néhányan. Különösen egy kollégám volt ellene, aki korábban multi cégnél dolgozott. Elmagyaráztam, miért éri majd meg a vállalatoknak, hogy a szponzor ruháit hordják műsorvezetőink. Márkát építhetnek, a televízió nyilvánossága ismertté teszi őket is, ami aztán növeli az eladásaikat.

Mivel kötöttem az ebet a karóhoz, bevezettük ezt az üzleti modellt. Akkor még nem indultak el a nagy kereskedelmi televíziók, tehát tényleg nem volt előzménye ennek a megoldásnak. De… működött. Kiderült, tényleg hasznos a ruha gyártóknak, különösen azoknak a magyar vállalatoknak, amelyeknek nem lett volna pénzük termékeik országos tévében történő reklámozására. Pár év alatt eljutottunk oda, hogy bevételünknek több mint 10 százaléka már ebből származott. A vállalatok általában évekig velünk maradtak, de akadt olyan is, amely több mint 10 évig öltöztette a műsorvezetőket.

A leginkább ellenálló kollégámat egy évvel később az akkor induló egyik nagy országos kereskedelmi televízió elcsábította. Előre lépett hát, ő lett ott a szponzorációért felelős vezető… Elvállalta, sőt iparág szerte apostola lett ennek az üzleti modellnek

A Z+ televízió sincs már meg. Az HBO Csoportból egy kivásárlással a Viva Media csoporthoz került. Viva néven sok szép éve volt még. 2017-ben azonban megszűnt. Lejárt a zenei videoklipek ideje. Az 1990-es években nagyon trendi volt, a 2000-es évek elején még életképes, 2010 után már divatjamúlt. Túllépett rajta az idő.

Az elavulási trend felgyorsult a mozgóképes iparban. Aki nyitott a világra, gyorsabban felfedezi az új irányt, gyorsabban reagál. Kételkedni szabad, késlekedni nem.