Jelenlegi hely

Az angol férj esete a rózsaszínű inggel

Csík Klára, a Karrier és Stílus Kft. ügyvezető igazgatója
Csík Klára, a Karrier és Stílus Kft. ügyvezető igazgatója
„Sulykoltam, mit hogyan tegyen, és bíztattam, hogy érző emberként is megnyilvánuljon”

 

Az 1990-es években több külföldi vezető váltotta egymást a vállalatunknál. Magyarország volt a próbaterep: ha itt helyt álltak, akkor nagyobb piacra is bedobhatták őket.

Két kis történetem szereplője volt a harmadik külföldi ügyvezető a cégnél. Francia, skót és angol nemzetiségű főnök követte egymást. Az utóbbinak ez volt az első cégvezetői pozíciója. Mi, magyar vezetők tanítottuk az irányítás emberi, szociális érzékenységet, érzelmi intelligenciát igénylő feladataira.  Merev, karót nyelt angolként szinte lehetetlen volt megközelíteni, kapcsolatot építeni vele.

Én ezzel nem igazán törődtem, inkább kihívást jelentett számomra. Kíváncsi voltam, mit tudok kihozni belőle. Sulykoltam, mit hogyan tegyen, és bíztattam, hogy érző emberként is megnyilvánuljon. Ez volt a legnehezebb. Közeledett a Mikulás ünnepség, ami jó fórum lehetett egy közvetlenebb jelenlétre. Hívtam, jöjjön velem az ünnepségre, ahol a cég dolgozói és családtagjai is részt vettek. Miért fontos ez? – kérdezte, aztán eljött.

Kellemes környezet, zene, gyerekzsivaj, Mikulás, süti, üdítő… Minden volt, ami a jó hangulathoz kell.  Mentem körbe, beszélgettem, megcsodáltam az aranyos gyerekeket, amikor az egyik kollégám rám szólt: és a férjedet be sem mutatod? Nézek nagy szemekkel, nem értem, kire gondol? Összenéznek és rámutatnak a főnökömre, aki egyik lábáról a másikra topogva, nem igazán találta helyét a társaságban. Így lett angol férjem egy percre. Addig, amíg megmagyaráztam, kicsoda is ő valójában.

 

Mostanában sokat beszélnek a csapatok fontosságáról, valójában ez a téma már a 90-es években is sláger volt. Multiknál is formálódtak a munkacsoportok, melyek időről időre összejöttek, hogy ne csak a formálisan, hanem emberileg is csapatot alkossanak. Ilyenkor bulik, játékok, sportrendezvények követték egymást.  A „mi” angolunk is részese volt több ilyen programnak. Amikor ő megjelent, kollégáim nevetve mondták, hogy az esemény színe ismét rózsaszín, mivel ő mindig ilyen színű ingben jelent meg. Magyarországon a rózsaszín nőkhöz kötődik, így ha egy férfi ezt a színt választotta, máris elkezdődött a pusmogás…

Hezitáltam, szóljak-e neki, de mivel már szóbeszéd tárgya volt az ő rózsaszín inge, ezért egy alkalmas helyzetben kértem, hogy ha lehet, legközelebb más színű inget vegyen fel. Először nem értette, miért, de a magyarázat után felfogta. Csupán az volt a gond, hogy neki 4 ilyen színű inge is volt. Kedvelte, Angliában ez a szín divatos volt. Férfiaknak is.

Legközelebb már más színű inget viselt. Így a rózsaszín csapat is más színre válthatott.  Örültem, hogy a színváltással sikerült főnököm reputációját helyre állítani. És nem mellékesen, ő is többet megértett a magyar társadalomból.