A Quadron 2014-ben született. Kezdettől nemzetközi piaci jelenlétben is gondolkodtunk, előbb a régióban, majd a Közel-Keleten is megjelentünk. Utóbbi helyen sokat segített, hogy korábbról volt már egy kapcsolati hálóm. A múlt évben aztán eljött a pillanat, amikor kollégáinkat hosszabb-rövidebb időre Kuvaitba tudtuk küldeni az ottani ügyfelekkel dolgozni.
Kezdetben bizonytalanok voltunk, azt kérdezgettük magunk között: van egyáltalán keresnivalónk a Közel-Keleten? Tudjuk majd a magyar szürkeállományt exportálni? Elég versenyképesek vagyunk mi ehhez? Kételyeinket nem igazolta vissza az ottani piac. Ott fejlett európaiként tekintenek ránk, összevethetőek vagyunk a nyugat-európai, vagy amerikai szakemberekkel, ár-érték arányban pedig kedvezőbbek is náluk.
Az arab piacra lépés előtt a biztonság kedvéért néhány kérdést azért még tisztáztunk: fontos volt kiderítenünk, hogy milyen ott a kiberbiztonsági fenyegetettség. Azt mondhatjuk, hogy ők aztán a saját bőrükön érezhetik ennek súlyát, nekik ott tényleg „Mohács van”.
Tisztázni akartuk, a kiberbiztonság megteremtéséhez van-e elég pénzük? Hát persze, hogy van, és hajlandóak is rá költeni. És hol tartanak a fejlettségben? Jócskán van tér a továbblépéshez, évekkel vannak mögöttünk. Ez nem a tudatlanságukban keresendő, hanem más az ottani piacok fejlődési üteme. És végül a nagy kérdés az volt, hogy találunk-e megfelelő partnert, akin keresztül kint piacot építhetnénk. Ott ugyanis nem nagyon szeretik az ajtajukon közvetlenül kopogtató cégeket, szükséges egy helyi közvetítő.
Nyertünk aztán egy sor banki és közigazgatási projektet, amihez a komoly minősítéseink és a referenciáink meggyőző erejűek voltak. 2019-ben a bevételeinknek már több mint a felét adhatja a közel-keleti piac, ami dollárban milliós nagyságrendűvé nőhet az eddigi néhány százezres után.
Ezen a piacon előnyt jelent, ha valaki tud arabul, de nem várják el a külföldiektől. Mi sem beszélünk a nyelvükön, de szerencsére jól boldogulunk az angollal is. Nagy a különbség a két kultúra között is. Ők nem a papír és az e-mail szentségében hisznek, hanem a szóbeli egyezségben, amit kézfogással, mélyen egymás szemébe nézve kell megerősíteni. Náluk nem gyakorlat a strukturált szemléletű projektmenedzsment, amiben mindennek van eleje, közepe, meg vége, ahol vannak határidők, felelősök, és az egyes lépések között függőségek. Tőlük ez nagyon idegen, úgy gondolják, hogy majd úgy lesz, ahogy Allah akarja.
Ott lehetetlen előre tervezni, a helyszínen dől el szinte minden. E bizonytalanságot vállalni kell. Nincs okunk panaszra, számunkra eddig a dolgok a vártnál jobb eredménnyel zárultak. Erre a helybeliek csak annyit mondanak: „Allah útjai kifürkészhetetlenek”.