Meddig érdemes kitartani egy tender mellett, ha az a tervezett idő többszörösét veszi igénybe?
2012: A történet kezdete. Meghívást kaptunk egy tenderre. Nem véletlenül. Magyarországon piacvezetők voltunk az adott szoftveres megoldásban. A versenyben ott volt az akkori szolgáltató is. Aztán döntés helyett érvénytelenítették a tendert.
2013: Már egy másik IT-vezető keresett meg minket, hogy egyeztessünk az addigi beszállítóval. Ha mi kiegyezünk egy közös megoldásban, akkor ketten megkapjuk a projektet. A másik cég azonnal jelezte: nem egyezkedik.
2014: Újra kiírták a tendert. Ismét új volt az IT-főnök, már a harmadik. Az elhúzódó kiválasztási folyamat után a tender sikeresen zárult. Több nagy nemzetközi cég előtt mi lettünk az elsők. Úgy éreztük, ezzel a győzelemmel megtérültek a tenderekbe fektetett évek…
2015: Elindult a fejlesztés. Nagy erőkkel vonultunk fel. Végre egy új nagy „vízesés” projekt: tervezés, specifikálás, fejlesztés, tesztelés. Élt bennünk a becsvágy, hogy bizonyítsuk, tényleg mi vagyunk a legjobbak. Ám alig néhány hét múlva megjelentek az első viharfelhők. Jeleztük, baj van az eredeti projekttel. A tervezett adatszolgáltatás kevés a megvalósításhoz. Megnyugtattak, hogy még nem látjuk, de össze fog ez érni. Év végén nagy erőfeszítések és sok túlóra árán átadtuk a rendszert.
2016: Kezdődött a tesztelés. Nem sikerült. Nem kaptuk meg a sikeres működéshez szükséges adatokat. Ehhez egy másik rendszer IT-fejlesztése is kellett volna. Erről a mi tenderünknél nem volt szó. Egyre idegesebbek lettünk, mi is, ők is. Vitatkoztunk, egymásra mutogattunk… Közben meghallgatott az igazgatóság. Az okok felderítésén kívül a megoldást kerestük. Rövid, belátható célok elérését és az agilis módszertan bevezetését javasoltam.
2017. És akkor… Jött egy vezérváltás és újabb IT vezető. A negyedik. Felgyorsultak a folyamatok... Megállapodtunk az agilis módszertan bevezetésében. 2017 közepén kezdtük el az új megközelítéssel a munkát.
2018: Az év elején átadtuk a fejlesztést. A tesztelés után már élesben is jól működött. Két éve tart már az újfajta együttműködés.
Két év helyett hat év kellett – de célba értünk. Sok volt a veszteség mindkét oldalon: nálunk egy fontos kollégám távozott, mert a sokszori „majdnem célba érünk” állapot, a túlfeszített, értelmetlennek látszó munka kikészítette. Nem hitte el, hogy sikerülhet. A megrendelőnél pedig az IT-igazgatók jöttek-mentek. A negyedikkel fejeztük be. Az anyagi veszteséget már nem is számolom. Azért sem, mert végül happy end lett. Nem vesztünk össze, azóta is együttműködünk. A veszteség lassan nyereségbe fordult. Megérte kitartani? Szerintem igen.