Huszonévesen egy vidéki napilap marketingigazgatója és hamarosan a 3 tagú igazgatóság tagja lettem. A legfiatalabb voltam a csapatban, és egyedüli nő a vezetőségben. Közgazdász diplomám mellé nem sok marketing gyakorlat társult. Ez egy csöppet sem zavart, bíztam magamban.
A lapnál akkor már több hónapja azon gondolkodtunk, miként lehetne az hirdetési árbevételt növelni. A klasszikus eszközök kimerültek. A hirdetések árát nem lehetett megemelni, már a tűréshatáron volt. Az oldalszámot pedig azért nem akartuk bővíteni, mert így is vaskos volt az újság. A cikkek kárára sem lehetett felületet elvenni. De akkor honnan legyen több bevétel? Megállt a tudomány.
És akkor rám nézett a főnököm: nem érdekel hogyan, de oldd meg! Igaza volt. A mélyvízbe kellett dobnia, hogy lássa, tudok-e már úszni, vagy belefulladok… Ez utóbbi nálam szóba se jöhetett. Kell lennie valamilyen megoldásnak! – mondogattam magamnak.
Naponta többször átlapoztam az újságot, néztem, forgattam, olvastam, majd kezdtem elölről e folyamatot, hogy hátha kipottyan belőle a nagy ötlet. És egyik nap, amikor ugyancsak sokadszorra néztem végig, hirtelen rácsodálkoztam: jé, ez az újság négy hasábra van tördelve! Miért nem ötre? Erre bőven akadt példa, tehát nem tűnt szentségtörésnek rákérdezni, lehet-e változatni. Mert ha igen, akkor megvan a megoldás. Általában úgy adtuk meg a hirdetés méretét, hogy megjelöltük, hány hasábra kerül – ez volt a szélessége –, és centiméterben megadtuk a magasságot. Ha öt hasábos lesz egy oldal, akkor a hirdetések keskenyebbek lesznek, de több fér el ugyanarra a helyre. Ezzel markánsan nőhet a bevétel.
Ez kézenfekvő megoldás volt. Csodálkoztam is, hogy másnak miért nem jutott eddig az eszébe. A biztonság kedvéért először végig kérdeztem az újságkészítésben résztvevőket, van-e ellenvetésük. A tördelő azt válaszolta, ő megoldja. A szerkesztőnek sem volt kifogása, a nyomda meg azt válaszolta, azt nyomtatja ki, amit kap.
A következő felsővezetői értekezletre már számszerűsítve terjesztettem elő javaslatomat. Az akkori vezető már az első mondatnál megállított. Ez lehetetlen, már 80 éve így jelenik meg! – mondta. De lehet – válaszoltam diadalmasan, már egyeztettem a tördelővel. A szerkesztő tiltakozni fog! – jött a következő ellenérv. „Nem fog” – szólt a főszerkesztő. A nyomdának erre technikailag fel kell készülnie! – hangzott a végső ellenérv. A meglévő technikával megoldható –mondta a nyomdavezető.
Megnyertem a „meccset”. Csak annyi kellett hozzá, hogy betartsam azt a vezetési alapszabályt, hogy döntés előtt az érdekeltekkel egyeztetni kell. Ha számít a véleményük, együttműködnek a megvalósításban. Ha kihagyjuk őket… Nos, erre mindenki számtalan példát tudna idézni...