Kiállni félezer, a világ minden tájáról érkezett ember elé, akik naphosszat hatalmas összegekért licitáltak, és bejelenteni, hogy: „vissza az egész”...Talán el tudják képzelni, milyen pillanat volt ez – de ne szaladjunk ennyire előre.
Nagyszabású ipari aukciót szerveztünk, több mint tíz éve. Egy gyár bezárt, a tulajdonos pedig ránk bízta a 20 ezer m2-es csarnok berendezéseinek értékesítését. Külföldön is meghirdettük, így Németországtól Anglián át egészen az USA-ig mindenhonnan jöttek érdeklődők.
Az esemény előtti napon megjelent egy vállalkozó, aki 100 millió forintos ajánlatot tett a teljes készletre. Az árverést már nem lehetett lefújni, ráadásul ennyiért nem is akartuk odaadni a 600 tételt. Azt mondtuk, övé lehet minden, ha az aukción elért összesített árra rátesz 10 százalékot. Igent mondott. Ezután azt kértük, ajánlata komolyságát bizonyítandó tegyen le pár milliót forintot, és hozzon a bankjától egy igazolást, hogy rendelkezésére áll egymillió eurónak megfelelő forint.
Túl rövid volt az idő, teljesíthetetlennek tűntek ezek a feltételek. De nem neki… Délután megjelent egy zsugorfóliázott pénzköteggel, amiben 20 millió forint volt, majd elővett egy pecsétes banki igazolást arról, hogy van egymillió eurónyi fedezete.
Másnap reggel a helyszíni bejáráson a mintegy 500 érdeklődő alaposabban is megvizsgálta a kiszemelt gépeket. Délben, az aukció kezdetekor bejelentettük a változást: van egy vevő, aki, ha rátesz 10 százalékot a licitekkel elért összárra, övé az összes tétel. Nem volt zúgolódás, senki sem gondolta reálisnak ezt a lehetőséget.
Egy német szakember vezette az aukciót, három nyelven is elhangzottak az információk. Minden tételre volt jelentkező, szépen kúsztak felfelé az árak. Este nyolckor ütötte le a kalapács az utolsó gépet. Ekkor összesítettünk, 230-240 millió között volt az elért ár. Tudattuk ezt az egészre ajánlatot tevő ügyféllel.
Napközben alig figyelte az eseményt. Magabiztos volt. Fel se merült benne, hogy a 100 milliós ajánlata veszélybe kerülhet… És akkor meghallotta a majdnem két és félszeres árat. Egy pillanat alatt leizzadt, verejtékben úszott a homloka, zihált, kapkodva vette a levegőt. Tétovázott. Aztán… Igent mondott.
Nekem pedig ki kellett mennem a licitálók elé, hogy ezt közöljem velük. Talán nem kell részleteznem, milyen lett a hangulat – szerencsére a botrányt sikerült elkerülni, hisz végső soron már a nap elején jeleztük ezt a forgatókönyvet.
Ezzel együtt nem volt szerencsés ez a megoldás. Ma, az internetes aukciók világában már nem fordulhatna elő hasonló. Ott nincs izgalom, nincs váratlan esemény. Azért évente egyszer-kétszer „élőben” is értékesítünk. Szükségünk van a személyes jelenlétből adódó adrenalinbombára…