Egy cégvezető életébe a sikerek mellett a bukások is beletartoznak… Ha túl sok a merev szabály, de túl sok a megoldandó feladat is, akkor az ember ügyeskedik, a szabályokat kikerüli, vagy „kreatívan” alkalmazza. Vagy sikerül, vagy nem.
Hajdanán, még az előző rendszerben, amikor az egri Áfész elnöke voltam, s a SZÖVOSZ-hoz tartoztunk, központilag „megpántlikázták” a pénzeket, kemény meg puha forintra osztották, s megszabták, hogy a pénzügyi kereteket mire fordíthatjuk. Nem volt könnyű betartani a szabályokat. 1988-ban például az akkori pénzügyi hatóság 116 millió forintra bírságolt, mert egy kistelepülési rekonstrukciós program keretében a vályogfalakat normális téglafalakra váltottuk ki, amit az akkori értelmetlen szabályozás nem engedett. Ugyanebben az évben egy amerikai magyarral csomagküldő kereskedelmet indítottunk, népművészeti és háziipari termékekből. Kiküldtem már 65 millió forint értékű árut, amikor az úriember lelépett.
Akkortájt hiánycikk volt a videomagnó meg a music center. Behoztunk hát Dél-Koreából – némi kerülővel és pénzügyi trükkel – mindkettőből húszezret, és rögtön eladtuk. Nagyon jó üzlet volt! Vagy egy másik példa: akkoriban évekig álltak sorba az emberek autóért, hiába. Kis Polskit 28 ezren akartak volna vásárolni… Amikor véletlenül összetalálkoztam a lengyel gyár igazgatójával, kiderült, a mindenható Merkúr igazgatója meg sem kereste őket addig. Majd mi behozunk 200 kis Polskit! – mondtam. Csakhogy az autóértékesítés állami monopólium volt, a Merkúr privilégiuma, és nekünk – egy vidéki áfésznek – egyébként sem volt új személygépkocsira szóló értékesítési engedélyünk. Ezt is sikerült kikerülni, behoztuk az autókat – igen ám, de ki kapjon belőle? Túl sok volt a vevő… A minisztérium segített: úgy döntöttek, csak azok vásárolhatnak, akik az egri áfész tagjai! A minaretig álltak sorba az emberek, hogy belépjenek. Soha annyira népszerűek nem voltunk!
De a szállodaszakma is próbára teszi találékonyságunkat. Ma úgy mondanánk, kreativitásunkat. Egyszer egy 340 fős ortodox zsidó delegáció szállt meg nálunk. Bonyolult volt a szombati ellátásuk. Villamos készülékhez ugyanis ilyenkor nem nyúlhattak, márpedig a szobákat elektronikusan lehetett nyitni. Ezért minden folyosóra állítottunk egy őrt. Csakhogy szolgáltatást sem fogadhattak el idegen helyen, szombaton – eladtam hát nekik a szállodát papíron, egy dollárért! Probléma megoldva…
Ma már a Hotel Eger-Park mellett még öt szállodával és más cégekkel rendelkezik a családi vállalkozásunk. A kilátástalan helyzetekben mindig Shakespeare szavai jutnak eszembe: „Ha segíteni már nincs mód a bajon, adj túl minden keserves sóhajon. Ki azon jajgat, ami már megesett, régi bajhoz újat keresett”.