Négyszer változtattam munkahelyet, ebből háromszor nagyon tudatosan. Negyedszerre is így akartam…
Fiatalon az ember bátor, imádja a kockázatokat, a váratlan helyzeteket. Én is voltam cégalapító, nem is egyszer, de mindig egy csapat tagjaként vágtam bele, megfontoltan. Nemzetközi adótanácsadásra szakosodtam, ám amikor láttam, hogy ezen a területen egy ügyvédi irodán belül már nem tudok tovább fejlődni, úgy döntöttem, a négy nagy nemzetközi könyvvizsgáló cég egyikénél folytatom.
Tehát negyedszerre is nagyon megterveztem a váltást. A legjobb ajánlatot tevő könyvvizsgáló céggel 2005 májusában elkezdtük a tárgyalást. Komótosan haladt a folyamat, se én nem siettem, se ők… Én abban reménykedtem, hogy hátha közben a többiek javítanak az ajánlatukon. Erre azonban hiába vártam, így júniusban a munkaszerződést véglegesítettük. Szeptember 1-én kellett kezdenem. Már csak az aláírás volt hátra.
Júliustól azonban új vezető érkezett e vállalathoz. Találkozni akart velem. Furcsán alakult a beszélgetés, mintha egy felvételi folyamat első állomásánál tartottunk volna… Korábbi tárgyalópartnerem azonban megnyugtatott: minden rendben van, formaság az egész. Július közepén újra telefonáltam, majd megint, kezdett gyanússá válni a helyzet. Ezért az utolsó beszélgetést diktafonra is rögzítettem… Akkori munkahelyemen már felmondtam, a többi ajánlatot visszamondtam, ezért kényszerűen bizakodtam: mindjárt aláírjuk a szerződést.
Nem így történt. Augusztus 19-én a vállalat jogásza hívott fel. Két mondatot mondott. Egyrészt azt, hogy sajnálja, de nem tudnak megfelelő munkakört ajánlani. Másrészt, hogy ha valami nem tetszik, forduljak bírósághoz… Dühös voltam, rohantam volna azonnal pereskedni. Előtte azonban valami munkát kellett találnom. Kényszerhelyzetben voltam, rossz tárgyalási pozícióban egy újabb állásinterjúhoz. Ezért inkább saját céget alapítottam. Minden előzetes koncepció, iroda, üzleti terv nélkül. Csak előre menekülhettem. Napokon át telefonáltam, hogy felmérjem, tudok-e hirtelen megbízásokat összeszedni. Tudtam. Ez némileg megnyugtatott. Pár hónap alatt lett irodám, titkárnőm, s később már munkatárs is. Ötfős irodában gondolkodtam, adózásra, vállaltfelvásárlásokra, speciális üzleti jogi ügyekre alapozva. Ma már több mint 30-an vagyunk.
De azért izgatott, miért alakultak így a dolgok… Később kiderült, belső hatalmi harc áldozata lettem… Az új főnök spórolni akart, a többi partner meg így tett keresztbe a velem megállapodó vezetőnek… Amint kiment a gőz a fejemből, letettem a pereskedésről. Elengedtem. Nem volt rá már se energiám, se kedvem. Ez a váltás kényszerből alakult így, de ez lett életem legjobb döntése.