A jövő üzletasszonyainak „röptetője”

A jövő üzletasszonyainak „röptetője”

 

 

 

A feminista azért dolgozik, hogy a nők ténylegesen egyenrangúak legyenek férfi társaikkal. A Budapesti Corvinus Egyetemen működő FMN (Female Management Network) Magyarországon egyedülálló női diákszervezet, amely ugyancsak ezt célozza, az üzleti szektorban. Női karriermenedzsmenttel foglalkozó szervezetként segíti a szakmai, önismereti fejlődést, értékes szakmai kapcsolati hálót tesz elérhetővé tagjai számára. Minderről Zentai Brigitta, az emberi erőforrás és társadalmi kapcsolatokért felelős alelnök, Szilvágyi Bíborka és Tóth Jázmin, rendezvényszervezésért felelős alelnök beszélt.

 

Milyen mintát követett a 2009-ben létrejött szervezet?

Tóth Jázmin: Az FMN (alakulásakor még Effemine) az ország első és egyetlen női karriermenedzsmenttel foglalkozó egyesületeként alapult meg. Az alapító tagok meghatároztak egy olyan értékrendszert, víziót, mely a lassan 11 év fennállás után sem avult el.  Egyetlen mondatban megfogalmazva, hogy mi is az FMN, talán ez adná vissza a legjobban az érzéseimet: Egy ismert és elismert női diákszervezet, ahol egy baráti és támogató közösség tagjaként szakmai fejlődéssel, önismerettel, továbbá értékes szakmai és nemzetközi kapcsolatokkal gazdagodhatunk.

A mai rohamosan fejlődő világban az, hogy valaki diplomával a kezében lép a munkaerőpiacra, már nem egy plusz, hanem alap követelmény. Egyre fontosabbá válnak az olyan soft és hard skillek, melyek elsajátítására az egyetemi képzés során sokszor nem marad idő, azonban ezek a képességek segíthetnek elérni álmaink karrierjét.

Az FMN felépítése egy vállalatéhoz hasonlítható. Van elnök és van elnökhelyettes, ők irányítja továbbá az elnökségi csapatot is, rajtuk keresztül a négy szakmai divíziót (Marketing, Vállalati kapcsolatok és Pénzügyek, Rendezvényszervezés, HR és társadalmi kapcsolatok). Ezeknek a divízióknak munkájába kapcsolódnak be a tagok és sajátíthatják el a „vállalati működés” fortélyait.

 

A szervezetben működő mentoring rendszer kétszer is elnyerte a Mentor Oscar díjat (2015, 2019.) Milyen fókuszokra irányul ez a rendszer?  

Zentai Brigitta: A mentoring programunk azon a felismerésen alapul, hogy a társadalmi generációk között nagyon csekély az aktív tudásátadás és kevés a kapcsolatteremtési lehetőség. Tagjaink a programjainkkal beleláthatnak egy-egy sikeres ember mindennapjaiba, többet megtudhatnak az őket érdeklő területről, valamint mentoruk egyfajta útmutatást ad számukra. Az FMN mentoring programja egy 3 szintes rendszer, ahol az utolsó kettő szinten találkozik egy-egy egyetemista FMN-lány a reál szférával. Az alumna mentoring során, régi, már 30-35 éves FMN-lányok segítik az egyetemistákat. A találkozók során számos önismereti eszköz segítségével feltárják a mentorált erősségeit, motivációit, amelyek kulcsfontosságúak a pályaválasztást illetően. Ezen felül a mentorok saját kapcsolatrendszerükkel is hozzájárulnak a mentoráltjuk elhelyezkedéséhez, sikereihez. A külső mentoring már kifejezetten egy szakterület feltárását célozza meg. Vállalati közép-és felsővezetők nyújtanak szakmai, önismereti és kapcsolatrendszeri segítséget a lányoknak.

 

Miben segít a tagoknak a szervezet? Mennyire tartósak az itt kialakult kapcsolatok?

Zentai Brigitta: Az FMN keretein belül több éven át, számos projektben dolgoznak együtt a tagok. A HR divízióban a tagfelvétel és az integrációs projekteken keresztül van lehetőségük együttműködni. A vállalati divízióban közösen mennek tárgyalni nagyvállalatokkal, a marketingben működtetik a social média felületeket, a rendezvény divízióban pedig együtt szerveznek több száz fős előadásokat. De vannak divízió független projektek, mint a civil Sziget projekt, karácsonyi adománygyűjtés, ahol az FMN-lányok közösen alkotnak. Ilyen jellegű projektek, feladatok közben meg tudják ismerni egymást emberileg és szakmailag is, ami a későbbiekben egy hatalmas lehetőség számukra.  Hogy néhány konkrét, személyes példát említsek: két hónappal ezelőtt kezdtem el önkénteskedni az Oktondi nevű szervezetnél, mint HR divízióvezető. Mivel jól ismertem az FMN-lányokat, hogy ki milyen motivációval, tudással rendelkezik, nagyon sokukat át tudtam venni közülük az Oktondihoz is segítőnek. Nem volt szükség hosszas felvételi eljárások lebonyolítására, mivel pontosan tudtam, hogy ki-mihez ért, mennyire elkötelezett az ügy iránt és mennyire megbízható. Ugyanilyen személyes példa, hogy sürgősen szükségünk volt egy nonprofit szervezetnél jogi szakismeretre. Az FMN alumnái közül pedig számos jogász végzettségű lány van, így az FMN erejét használva, gyorsan tudtak segíteni nekünk. Tehát az, ha valaki FMN-es, az összetartó erő, kölcsönösen segítünk egymásnak.

 

Vannak kapcsolataik itthoni és külföldi hasonló szervezetekkel?

Szilvágyi Bíborka: Diákszervezetünk a Budapesti Corvinus Egyetemen működik, itt tartjuk programjaink nagy részét, így az ezen az egyetemen működő más diákszervezetekkel vagyunk a legszorosabb kapcsolatban. Sokszor veszünk részt közösen szakmai tréningeken partnereinknél, de jótékony célokra is sokszor fogunk össze. Már hagyománnyá vált karácsonyi adománygyűjtő akciónk, amit mindig egy másik szervezettel közösen bonyolítunk le. Idén így a Wave Corvinus csapatával együttműködve valósult meg ez a projekt.

Az idén egyetemen kívüli női szervezetekkel is felvettük a kapcsolatot, ugyan közös projekt még nem valósult meg, de ez is egy fontos cél a jövőben.

Külföldön egy nagyobb projektünk volt az elmúlt években. 2017-ben megszervezhettük a Leadership Summer School-t, ami egy nyári tréningesemény, ennek célja a világ összes pontjáról összehozni diákszervezeteket a közös tanulás és fejlődés érdekében.

 

Milyen formában működnek a kapcsolatok az üzleti világgal?

Szilvágyi Bíborka: Szervezetünk sok céggel áll kapcsolatban-Ebben a tanévben például a Procter & Gamblenél és Zwack-nál voltunk képzésen és céglátogatáson.  Az elmúlt években az egyik legsikeresebb céges partnereinkkel megvalósított programunk a tavaszi tréningsorozatunk volt, amely minden évben egy másik szakterületre fókuszál. Az első ilyen tréningsorozat 2018-ban valósult meg „Women in IT” elnevezéssel. Három cég részvételével (Vodafone, Accenture, K&H) szerveztük meg ezt az eseményt, amelynek egyik fő célja az volt, hogy az informatika világát hozzuk egy kicsit közelebb a résztvevőkhöz, a hölgyekhez. 2019-ben pedig a sales területére fókuszált ugyanez a tréningsorozatunk „Sales – Behind the Scenes” címmel.

 

Milyen a visszacsatolás a gazdasági szférából?

Szilvágyi Bíborka: Egyre több vállalat ismeri fel, hogy egy csapat eredményességét nagyban tudja növelni, hogyha közel egyenlő a nemek megoszlása egy-egy teamben, a vezetőségben vagy akár a cégen belül. Évről évre egyre több céggel kerülünk kapcsolatba. Tavaly például az Accenture nőnapi eseményén vehettünk részt, idén januárban pedig a McKinsey & Co. egyik tanulmányának megjelenése alkalmából szervezett sajtótájékoztatójára kaptunk meghívást.  Emellett nagyon sok tagunk FMN-es „pályafutása” végén valamelyik partnercégünknél helyezkedik el, ami talán a legjobb indikátora annak, hogy amire törekszünk, és amit képviselünk, azt az üzleti szféra is elismeri.

 

Milyen a kapcsolat a „férfiak világával”?

Tóth Jázmin: Ez a téma egy olyan szervezet számára, ahova csak lányok léphetnek be, mindig vékony jég. Ha annyiszor 100 forintom lenne, ahányszor támadás ért, vagy magyarázkodnom kellett amiatt, hogy „feminista” vagyok… Mert egy nő, aki női szervezetben tevékenykedik, az csak feminista lehet a közgondolkodás szerint. Ez pedig rossz, mert elnyomja a férfiakat – kapjuk meg sokszor férfiaktól, sőt, sokszor más nőktől is. Olyan is előfordult, hogy amikor éppen a Civil Szigeten strandoltunk többen a szervezetből, egy egyetemista fiú odalépett hozzánk, és kiosztott minket, mondván, hogy mi azzal, hogy képezzük, és fejlesztjük magunkat, elvesszük a munkalehetőségeket a férfiaktól. És hogy mit tudunk tenni ilyen helyzetekben? Először is, fontos definiálnunk, hogy mit is jelent számunkra a feminizmus. Ahogy az egyesület blogján alumnánk, Ördög Zita is írta, a feminizmus alapvetően egy gyűjtőfogalom, melynek jelentését, irányzatait mindig a regionális aktuálpolitika formálja. A mi életünkben – és talán a nyugati társadalomban általánosan – egy feminista azért dolgozik, hogy a nők ténylegesen egyenrangúak legyenek a munkaerő piacon férfi társaikkal. Beleértve ebbe a bérezést, az előrelépési lehetőségeket, a magánéletet. Számunkra a feminizmus nem azt jelenti, hogy a nőknek több joga legyen, mint a férfiaknak, hanem azt, hogy egyenrangú felekként létezünk mind az üzleti világban, mind a magánéletben. Felmerül a kérdés, hogy ha így gondolkodunk, akkor miért csak lányok vannak a szervezetben? Számunkra az, hogy kevesen és csak lányok vagyunk együtt, egy biztonságos környezetet jelent, ahol nem félünk hibázni és nem félünk próbálgatni a szárnyainkat. Tapasztalatink szerint a vállalatok számára is „csábító” lehet egy ilyen kezdeményezés, hiszen szerencsére az utóbbi években egyre több cég fordít nagyobb hangsúlyt a nemek egyensúlyára. Nem titkolt célunk az egyesülettel, hogy ahányan csak tudunk, egy FMN partnercégnél töltsük a szakmai gyakorlatunkat – ez a cégeknek is remek lehetőség. Ismervén az egyesületet, tudják, hogy milyen extra tudással és tapasztalattal rendelkeznek tagjaink.  Egyre több pályakezdő fiatal nőt kívánnak bevonzani és egybe ezzel növelni a munkahelyi sokszínűséget.

 

Melyek az eddigi fő sikerek, tanulságok?

Tóth Jázmin: Az egyesület első számú sikere maga a létrehozása és az értékeinek lefektetése volt. Sikerült egy 11 évvel később is aktuális értékrendet, víziót kialakítaniuk az alapítóknak. FMN lánynak lenni egy tanulási folyamat, ami tele van sikerekkel, de kudarcokkal és nehézségekkel is.  Üzleti szemszögből, minden partnerkapcsolatot az egyesület sikerének könyvelünk el. Minden egyes ilyen kapcsolat mindkét fél számára hasznos – mi a termék- és pénztámogatásokon kívül külső mentorokat, rendszeres trénereket és előadókat kapunk, míg a vállalatok általunk hozzáférnek egy potenciális munkaerő-bázishoz, akikhez rendszeresen tudnak fordulni megüresedett pozícióikkal. Ezáltal a tagjainknak is könnyebb lesz a munkakeresés, magabiztosabban lépnek ki a munkaerő piacra. Összegezve, az FMN-ben „dolgozni” az egyetemi évek alatt néha fárasztó és időigényes, viszont a tagságba fektetett energia azonnal elkezd megtérülni, és még a tagságot követő években is folyamatosan hasznot hoz.

Végül pedig sikernek érezzük az FMN életében a 2019-es arculatváltást. Több felmérés elvégzése világossá vált, hogy az FMN több, mint amit egy lila magas sarkú cipő a logóban sejtet. Nagy örömmel töltött el minket, hogy amikor a tavaly megrendezett 10. szülinapi gálánkon hivatalosan bemutattuk az új arculatot a céges partnereinknek, mindenki tetszéssel és támogatással fogadta. Az arculat frissítése adott egy újabb lökést az egyesületnek.

Skonda Mária